A kozmetika más szemmel

Gyönyörűnek találom ezt a hivatást. Édesanyám mindenképpen diplomát szánt nekem, és ezekkel a szavakkal kívánt lebeszélni: „Kultuszt zengsz, Krisztikém, e köré a szakma köré…” Bizonyos szempontból igaza volt, viszont mára ez a kultusz valóra vált. Ugyan húsz évembe telt, hogy másokkal is képes legyek mindezt megláttatni, de mára már egész kis csapat munkálkodik ezen velem együtt.

kozmetikus

Annak idején sokan azt sem tudták, mivel foglalkoznak a kozmetikusok. Azt hitték, ez a körömápolás és a sminkelés összefoglaló neve. Tény, hogy rohamosan fejlődő világunk a szakmánkon is nyomot hagyott, így a húsz évvel ezelőtti definíciót és szolgáltatási listát nincs sok értelme hosszasan boncolgatni. Már a tűs epilálás megjelenésével mélyebben dolgoztunk, mint a hámréteg, és nem csupán az élettelen szarusejtekből álló stratum disjunctumon, hanem az élő sejtsorokból álló rétegben. Régen a kozmetikus pattanásokat, mitesszereket nyomkodott (szaknyelvet használva aknét, comedót tisztított), ami fájt, és arcot masszírozott – ez legalább kellemes volt –, továbbá tudott sminkelni, szemöldököt szedni, tartósan szempillát festeni, ami legalább tényleg szépített, mert a kezelések után napokig csupa seb volt a vendégek arca.

A világ változása, az emberek szemléletváltása újradefiniálásra késztet sok mindent. Ma omladozik a fogyasztói társadalom, a modell: harácsoljunk többet és többet, vásároljunk újat és még újabbat, mutassunk kifelé minél többet, éljünk fényes kirakatéletet…, miközben eltávolodtunk egymástól, és önmagunktól, a saját lelkünktől is. Nem olvassuk a testünk szavát, nem halljuk már a kis hangot, amely súg nekünk, és nem tápláljuk a szellemünket értékes irodalommal, csak akcióhősökkel és értéktelen, gyakorta deviáns viselkedések bambulásával a tv show-kban, olvasmányaink kimerülnek a bulvársajtó sztárpletykáiban. A kozmetikusszakma is igyekezett ennek a világnak és ezeknek az elvárásoknak megfelelni.

Viszont ez a világ változást hozott a kozmetikai tünetekben is. Táplálkozásunk és az idejekorán elkezdett fogamzásgátló gyógyszerek nyomán gyakoribbak a felnőttkori aknék, a túlzott szolárium és a rossz napozási szokások korai bőröregedést (fotoaging), valamint pigment rendellenességeket okoznak. Gyakoribbak az érzékeny, gyenge érfalú, rossz tónusú, nem megfelelő turgorú bőrök is. Egyre több az allergiás tünet: a hámló-viszkető-irritált terület, ekcéma.

A probléma nem csak az és nem csak annyi, ami szemmel látható. Hiba, ha csak és kizárólag a tünet eltüntetésével foglalkozunk, magát a tünetet tartva problémának. Harcolunk az akné ellen, simítjuk a ráncokat, és az okok keresése kimerül az anatómiából tanult belső okoknál, valamint az azóta összecsipegetett táplálkozási tanácsadásnál.

Pedig a bőr nagyon fontos pszichoszomatikus és szomatopszichikus tünethordozó is egyben. Figyelmen kívül hagytuk a stresszt, a bonyolult lélek kusza ösvényeit, se önismeretet, se emberismeretet nem tanultunk a kozmetikusiskolában – mentségünkre szóljon, nagyon kevés emberekkel foglalkozó intézményben adnak át ilyen jellegű használható tananyagot.

A celebek sztárkezelései, az újabb és újabb eljárások, valamint a hangzatos szépészeti beavatkozások között igyekeztünk hatékonyak és tisztességesek is maradni: mi nem ránctalanítunk – bár a reklámok ezt sulykolják egy szimpla krém megvásárlásával is –, „csak” ránckezelünk, pedig az eszközeink a molekuláris kémiának és orvostechnikai-kozmetikai eszközök robbanásszerű fejlődésének köszönhetően már nemcsak a hámréteg legfelső rétegére hatnak, hanem a bőr kötőszöveti állapotát is jelentősen javítják. Dermoesztétikai eljárásaink a bőrgyógyászok munkáját könnyítik meg, és kiegészítik a plasztikai sebészek munkáját. Wellnesskezeléseink szállodák, SPA-k méltó kényeztető kiegészítői. Ma a kozmetikába járó, minőségi professzionális termékeket használó férfiak és nők ápoltsága szemmel látható, a bőrük fiatalosabb, tisztább, egészségesebb.

articleA reklámok túlzó szlogenjei túlzott elvárásokat keltenek: azonnali látványos, gyors és hosszan tartó eredményeket akarnak a vendégek. Nálam a szalonban is gyakori kérdés egy évek óta fennálló esztétikai problémára: „…és hány kezelés után múlik el? 10? Az sok.” Viccelve mondják, csinálj belőlem fiatalabbat, de minden viccnek a fele komoly. Ezeknek a megnőtt elvárásoknak csak úgy lehet megfelelni, ha komolyan felkészülünk. A legjobb termék, metódus és kozmetikai készülék használata fontos, viszont ne csak a bőrt lássuk, hanem az egész embert! A hagyományos kozmetikában a vendégnek csak a bőrtüneteit kezelik, de a mögötte alattomosan megbújó okokat nem.

„Megérett már ez a világ egy nagy tisztulásra” – szokta mondogatni egy kedves ismerősöm. Tapasztalom, hogy az emberek egyre nyíltabban beszélnek már a spirituális dolgokról, és a nézeteik kezdenek a racionális-materiális világ fölé emelkedni. Ez köszönhető a Titok című könyv és a hasonló irodalmak megjelenésének. Személy szerint hálás vagyok Müller Péter írónak a műveiért, a Jóskönyve pedig elérhető közelségbe hozta a Ji Csinget, amely egy teljesen más életszemléletet tár elénk.

Elképesztő, mennyi minden kincset és lehetőséget rejt magában a kozmetikusszakma, amit anno még nem tudtam, de éreztem. Valami különös, ellenállhatatlan erővel vonzott, hogy belecsepegtessem önmagam, hogy a saját tapasztalataimon, sikereimen-kudarcaimon keresztül kiválhasson belőlem az az oldószer, amely a szakmám, tankönyveim és kiváló mestereim kemény rétegeit, szemléletmódját, beidegződéseit fellazítja, hogy hozzáférhessek ezekhez a kincsekhez, és a saját fejlődésemen keresztül megmunkálhassam, csiszolgathassam őket, míg a gyémántrögből brill nem lett, ami áttetszően, tisztán ökologikusan fényesen ragyog, és végre elindulhat hódító útjára. Ez az alkímiai folyamat az Animi Lélekkozmetika®, majd az Animi Beauty System® születése. Óriási örömmel tölt el, hogy A. B. S. szakembereink nem csupán szolgáltatnak majd, hanem egyidejűleg tanítanak is: vendégeink felismerik a saját testi-lelki szükségleteiket, és megtanulják uralni gondolataikat.

Réz András esztéta szemnyitogató előadása nyomán a kozmetikusszakma jó néhány éve keresi önmagát, és keresi a helyét a többi szakma között.

  • Aknét kezelünk – kapcsolódó szakma: bőrgyógyász.

  • Ráncot kezelünk, bőrt fiatalítunk – kapcsolódó szakma: bőrgyógyász, plasztikai sebész.

  • Arcot, testet masszírozunk – kapcsolódó szakma: masszőr.

  • Kiegészítve az alaprepertoárt végezhetünk:

  • fülbelövést – kapcsolódó szakma: piercer.

  • kozmetikai sminktetoválást – kapcsolódó szakma: tetoválóművész.

  • kézápolást – kapcsolódó szakma: manikűrös.

  • lábápolást – kapcsolódó szakma: pedikűrös.

  • arc- és testápoló termékeket adunk el – kapcsolódó szakma: kereskedő.

  • használhatunk természetes alapú biotermékeket – kapcsolódó szakma: természetgyógyász.

Viszont fordítva is igaz: már a bőrgyógyász is szőrtelenít, a patikus krémet ajánl, a masszőr testkezelő gépet használ a munkája során… stb.

Az én hiányérzetemet nem csillapították ezek a fenti határelmosódások: hiányzik a lélek. Hiszem, hogy minden szakembernek holisztikussá kell válnia, miközben tisztában kell lennie a kompetenciáival.

A kozmetikai kezelések kapcsán rendszeresen és hosszú időre találkozunk a vendégeinkkel. Nagyító fölött látjuk a bőrüket, és tapintjuk hónapról hónapra. Milyen jó, hogy felismeri a kozmetikus a hám jó- és rosszindulatú daganatait! Észrevesszük az anyajegyek szín-szint-szám-szél elváltozásait. Életet menthet! Felismerjük a vírusos futószemölcsöt, és még sorolhatnám… Több bőrgyógyászt is ismerek, aki aktív együttműködésben tevékenykedik kozmetikusokkal.

Milyen jó lenne, ha a kozmetikus felismerné a depresszió jeleit, a fóbiákat és a pánikbetegségeket. Ha lenne a tarsolyukban pszichológus, akivel együttműködhetnének. A vendégek általában nagyon bizalmas kapcsolatban állnak a kozmetikusukkal (ezt a pszichoanalitikai munkahelyzet predesztinálja, amint erről a Válaszkeresés fejezetben írtam). Milyen jó lenne, ha értően tudnának hallgatni, és empatikusan visszajelezni. Mennyivel hatékonyabbak lehetnének a munkájuk során, ha tisztában lennének a bőr tünethordozó szerepével, ha járatosabbak lennének a pszichoszomatika és a szomatopszichika területén. Ha ismernék az Animi Lélekkozmetika®-i kezelés mentális technikáit. Ha képesek lennének érzékelni a finom energiákat. Ha egységben látnának a szívük mélyéről, és ebben az Animi-egységben dolgoznának. Ha lenne prevenciós eszköztáruk a testi és a lelki egészség megőrzésére. Mint ahogyan elindult valamiféle elfogadás és együttműködő összeolvadás a hagyományos orvoslás, valamint a természetgyógyászat között: egyre több orvos hívja fel a figyelmet a megelőző alternatív terápiákra, a patikusok gyógyszerek mellett egészségmegőrző termékeket is ajánlanak… stb.

A wellness jóközérzet-biztosító törekvése, a selfness és a mindness szellemisége jó alapul szolgál erre az időszerű szépségápolási reformra. A selfness egyfajta életvezetési választás, amely a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtésére, illetve a saját magunkkal, belső énünkkel való kapcsolat kialakítására irányul. Ami a módszereket illeti, a selfness életmód iránt nyitott egyének elsősorban az önismeretet és személyiségfejlődést elősegítő, az énkép megerősítését szolgáló tréningek, terápiák alkalmazásával juthatnak el a belső harmónia és ezáltal egy egészségesebb, boldogabb lét állapotába. Miután ép lélek csakis ép testben létezhet, ezért a már kialakult tünetek kezelése elengedhetetlen a folyamat beteljesítése érdekében. Ezen tünetek, illetve kialakult betegségek kezelése során a selfness követői számára rendkívül sokat segíthet a természetgyógyász és egyéb alternatív gyógymódok.

A selfness hatékonyságának titka, hogy követőit nem időszakos változtatásra, hanem egy élethosszig tartó harmonikus, optimista és pozitív életfelfogás kialakítására készteti. Ennek eléréséhez eleinte – pszichésen és mentálisan egyaránt – komoly erőfeszítésre van szükség, ami idővel egyre könnyebbé, végül pedig életformává válik. A selfness az egészséges életmódra törekvők számára egy olyan továbbfejlődést jelent, amelynek eredményeként megszületik a kiegyensúlyozott, magát és döntéseit felelősen vállaló, önmagával, illetve környezetével szemben igényes és harmóniában élő személyiség.

Célom, hogy egy újfajta szemléletmódot, emberismereti és önismereti tudás mellett konkrét módszertant, valamint technikai eszközöket adjak át a fejlődni vágyó kolléganőimnek, hogy hatékonyabb kozmetikusok lehessenek, hogy egészségesebb társadalomban éljünk, hogy jobb családanyák neveljék a jövő nemzedékét. Tisztában vagyok a felelősségemmel, és tisztelem a határaimat. „

Igyekszünk egyre sűrűbben találkozókat és képzéseket szervezni, ahol találkozhatnak a holisztikus szemléletű kozmetikusok és mélyebb betekintést kaphatnak a bőr és a lélek összefüggéseibe, illetve az Animi Lélekkozmetika® know-howjába.

A cikk részlet Halász Kriszta Lélek(sz)építés című könyvéből!

Hogy tetszett? Segíts egy megosztással, hogy minél több emberhez eljuthassunk :)
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>